Fantasztikus, versengés van, mert mindenki szeretné, ha megemlíteném itt. Egyelőre akár szórhatom nagylelkűen is a cuccost, úgyis kellene valami szponzor, mert fel kell rá készülnöm, hogy Muterék se élhetnek örökké, aztán mi lesz? Megeszem a Stünczit? Na, ez a gondolat borzasztott el igazán, mert a Stünczi szupermodellikus alkat, hústalan.
Szóval most a Zoli bácsi jelentkezett be, hogy kihagytam, ami azért igazságtalan, mert ő valóban nagy művész, mivel egész nap rajzolgat. Bravó. Ettől eltekintve baromi jófej, tegnap együtt sétáltunk csomót, jól át is basztam őket, mert leugrottam egy állati magas mellvédről, erre pedig senki nem számított, arra pláne nem, hogy utána élve előkerülök, úgyhogy a Zoli bácsi is egész viccesen kiadott egy olyan hangot, amilyet a Stünczi szokott, mikor beleszorul a kaka a fenekébe és a Muternak kell kipöccintenie. Mert ilyen is van, gyakrabban, mint szeretnénk. A Zoli bácsinak sajnos nem lehet kutyája, mert együtt lakik a testvérével, aki szintén megfullad, ha meglát. Szörnyű, szörnyű kór ez. Persze jellemző, hogy fordítva bezzeg nem fordul elő.
Na, most egyébként itt Klubozunk a Putyival, éppen befejezte a csodálatosan értelmes és érzékeny tekintetünkről való ömlengést egy érzékenynek igen, de értelmesnek annyira nem tűnő ismeretlen hölgy. Úgy döntöttem, ez a legjobb időpont arra, hogy megtisztogassam a pöcörőt, a Stünczi pedig lakonikusan fingogat, de ez se tud eltántorítani tőlünk senkit. Viszont ma dolgozik a Roland bácsi, akit mikor megláttam, elkezdtem valami kandikamerára gyanakodni, mert ő is művész, baszki. A Roland bácsi nem szűkítette rá magát egyetlen filctollra vagy filmszalagra, ő mindenfélét csinál, többnyire saját magát örökíti meg, de most ne ilyen tinilányos szemgúvasztásra asszociáljatok, hanem mély önkifejezésre, mint amilyen nekem ez a blog.
A Roland bácsiban az a szép, hogy csajnak is ugyanolyan tízpontos, mint fiúnak, úgyhogy ha valakit, őt aztán lehet irigyelni eléggé.