Most, hogy bekövetkezett az apokalipszis, tulajdonképpen jobban érzem magam. Reggel Muter felvert hajnalban, már nem is mondtam semmit, de aztán kiderült, hogy csak egészségügyi párpercre ugrunk le. Próbáltam szarni, csak annyira támadott a hóvihar, hogy nem találtam egy nyugodt zugot, de aztán, miután guggolva körbejártam a vécédombot, úgy döntöttem, elengedem a dolgot. Minden értelemben.
Hála a Magasságosnak ma Fater hozott minket a Klubba, akit nem Spártában neveltek, úgyhogy Blokkosatóval sikerült utazni a gyaloglás helyett. Na, és itt bent volt Úrfi, aki egy teljesen új span. Keskeny, mint Puni, sőt, még keskenyebb, viszont fehér, nagyon durva tetoválásokkal. És rendes fülizmai lehetnek, mert folyamatosan mereszti mindkettőt. Vagy fülgörcs. Talán meg kellene kérni Poszi bácsit, hogy adjon neki egy tigristapaszt, az jó az ilyesmire. Kicsit értetlenül néz, meg ingerülten sípolt, mikor elkértem a labdáját rágni, de azért szimpi. Azzal mondjuk nem tudok mit kezdeni, hogy folyamatosan próbál leszopni. Arra jutottam, hogy akkor én is kiszámíthatatlan leszek, csóváltam a farkamat, aztán megharaptam az arcát. De nem erőből, csak a miheztartás végett.
Szóval elég idilli minden, kár, hogy kint vége lett a világnak.