ELKÖLTÖZTEM

Az új címem: tivasuvadar.blog.hu

Baszki, teljesen odavagyok. Megjelent az interneten egy szám, ami rólam szól! Egy dal, egy zeneszám! "Egy" Tivadar nevű srácról szól, akihez énekel a dalt előadó fiú, hogy ne vegye el a lédijét. A szövegből kiderül, hogy ez a Tivadar egy nagyon delejes férfi, igazi amorózó, tökéletes mind belül, mind kívül. Mielőtt nagyképűséggel vádolhatna bárki, nem ebből találtam ki, hogy rólam van szó (bár az összes általam ismert Tivadar már rég halott (Mika, Hertzl, Puskás... ja, a Hüttl nem. Hopszi.), persze lehetne ez egy régi dal is, de SZERINTEM NEM AZ.), hanem abból, hogy a dalban szereplő úrral nem csak a személyleírásunk egyezik, hanem a teljes nevünk is! Szóval csak nem baszok rá, ha fel merem vállalni, hogy itt hozzám könyörögnek:
http://www.youtube.com/watch?v=SgYD3syXA3s&feature=youtu.be
Pláne pluszban jön még az a furcsaság is, hogy Nóra és Nóra néni is (vezeték)név szerint vannak emlegetve, mint potenciális lédik. De ennél tovább nem megy az illető, szóval ez vagy a Tausz bácsi, vagy a Rudi bácsi, hahahh. Hát... bármelyikőtök is az, szeretnélek a tőlem telhető legnagyobb nagyvonalúsággal megnyugtatni benneteket: mélyen szimpatizálok mindkét hölggyel, sőt, Nórával (Alföldi) a kapcsolatunk szinte kimeríti a plátói szerelmet, de én megtartóztatom magam, felsőbbrendű okok (here és fajbéli azonosság hiánya), valamint magasztos eszmék miatt, úgyhogy ezek a relációk kizárólag a szellemi szinteken, esetleg némi vidám labdázás vagy gombázódás(?) ormain teljesednek be és ki. Részemről ennyit tudok biztosítani, természetesen arra nincs ráhatásom, hogy a vonatkozó lédik hogyan képesek ezzel megbirkózni. Eddig azt gondoltam, lejátszott meccs ez köztünk, de úgy tűnik, tudtomon kívül olyan érzelmi hullámokat és örvényeket indítottam el, hogy.
Nem akarok túlburjánzani, a dal úgyis beszél helyettem.
A hétköznapokra áttérve elég nagy a sanyar. A múltkor írtam az esetről, hogy Putyi belelakmározott egy vacsorába. Látszik, hogy nem vagyok gyakorlott a nyilvánosság előtt, mert kiderült, hogy Báró, akivel eddig csak egyszer dumáltunk, olvassa a blogomat. Ő bemószerolt Kati néninél, aki bemószerolt Máté bácsinál, aki bemószerolt Krizsó bácsinál, aki szólt Muternak. Akkor összeült a kupaktanács, Gábor bácsi, Krizsó bácsi, Fater és Muter megbeszélték, hogy elszállítják a kanapénkat. Ezt Fater közölte velünk, közel sem kíméletesen, viszont nem is vettük komolyan egészen ma reggelig. Mikor bejöttünk hajnalok hajnalán Muterral, a kanapé még ott volt, könnyek gyűltek a szemembe, de nem ugorhattunk fel rá utoljára, mert a Spártában Nevelkedett Asszony inkább kikötött minket a pulthoz. Én megszoktam ezt a teljesen lelketlen hozzáállást, Herr Stünczikét viszont ennél lágyabb anyagból gyúrták (amúgy már nem Pisti, mert azóta is rózsaszín pónilovakkal álmodik, úgyhogy megállapította magáról, hogy lány), szóval teljesen bekattant, három órán keresztül sikoltozott. Már mindenki megpróbált mindent, Zsolt bácsi, Gergő bácsi, Muter, felváltva könyörögtek és vagdosták a Stünczikét a földhöz (nem igaziból, oké?), de semmi nem használt. Ettől én is kicsit túlpörögtem, belátom, de az a bejelentés talán túlzás volt Mutertól, hogy engem vissza-, Stünczit pedig simán elvisz az Illatos útra. Ne már.
Amúgy minden jó, ha jó a vége, mert végül nyertünk: Muter leült dolgozni A kanapéra, mi pedig mellételepedtünk, hosszú távú nyugodt és csöndes gömbölyödéssel jelezve, hogy mindössze ennyi volt a vágyunk.

Csövi, kicsit eltűntem, tudom, de sztrájkoltam az időjárás miatt és tessék, megérte!
Meg Muter szólt, hogy elég drága a tápoztatásunk, úgyhogy abba ne merjem hagyni a blogolást most, hogy kezd felfutóban lenni, mert előbb-utóbb pénzt kell keresnem. Szomorú, de ez a gyermekek sorsa. Meg azt is mondta, hogy mellesleg szükségük lenne egy új vízforralóra, mert ez a mostani kész életveszély. Na persze, aztán majd gyűjthetek nekik járókeretre.
Egyébként nyilván mindent megérdemelnek, mert - bár még nem vagyok ön- és Stünczellátó - ma is jött a Révandrás bácsi, hozott 2 (kettő!) zsák tápot ebből az új féléből. Muter nagyon tudományosan végigtanulmányozta az összes elérhető kaját, mert: pirosat nem kaphatunk, mivel Fater szerint Piri attól lett allergiás a csirkére, a csirke-allergiás-kutya témán pedig Fater teljesen megkészült és közölte, arra ne is számítsunk, hogy mi is új-zélandi bárányból meg jemeni (?) lazacból készült cuccokat fogunk enni, mert nem. Aztán ettünk zöldet (és Stünczike a korára és a nemére való tekintettel rózsaszínt), de attól meg beállt a szörnyű fing-kór. A sárgától atomvillanás-sárgát (copyright Nádori bácsi) kezdtünk szarni, ami Muter szerint volt teljesen természetellenes, úgyhogy nekiült az internetnek, mint Fater kocsivásárlás idején, aztán megrendelte a FEHÉR zacskós tápot, most pedig mindenki boldog. A Révandrás bácsinak csodálatos élete lehet, mert olyan sokan szeretjük, néha álmodom is vele, ahogy suhan a piros autójával és szórja a mannát és az ambróziát és... és a fingatósat is, de hát fingani is kell valakinek, én azt mondom. Csak ne mi legyünk azok, ezt a Muterék mondják.
Egyébként nagyon értékelem, hogy a szüleim ennyire odafigyelnek az étkeztetésünkre (ha éppen úgy van kedvük, ezt azért hozzátenném), mivel az látszik, hogy a sajátjukat aztán eléggé karbantartják. Hétvégén például Mutert lehetett bámulni nyálcsorgatva, ahogy ebédelt a Rudi bácsival és az ő lédijével (?), a Nóra nénivel. A Nóra néni nagyon kedves lénynek tűnt, úgyhogy illő módon gondoltam üdvözölni, ezért próbáltam valahogy bemászni a szoknyája alá, de Muter csak nem hagyta. Később elmondta, hogy a Nóra nénit megharapta egy kutya, mikor még kislány volt (mármint a Nóra néni volt kislány, nem a kutya, bár az is lehet, hogy ő is az volt - de ez most irreleváns), ezért azóta tart tőlünk. Bahh. Nyomatékosan megkérném minden fajtársamat, hogy tartózkodjanak a gyermekek bántalmazásától, mert nagyon rosszat tesz a megítélésünknek, én pedig most meg vagyok fosztva a Rudi bácsi lédijének társaságától! (Persze ez csak a kedves gyermekekre igaz, mint például a haveri körből Elena, de biztos vannak olyan kölykök is, akik kurvára megérdemelnek egy alapos... á, nemtom, én nem vagyok erőszakos, baszki.)
Én egyébként nem szoktam senkit megharapni, nincs cikibb, mint a menőzés a "Vigyázz, a kutya harap!" táblákkal. 2013-ban, komolyan?! Ódivat. Persze Stünczikével azért néha összemaródunk, de az csak poénkodás, bár - ahogy tegnap Fater is megállapította nagy óbégatás közepette - a Stünczi veszélyesen nagyobb most már nálam, úgyhogy kell az edzés. A többi kutyasétáltató néha megijed, mert elég alaposan tudunk verekedni, meg a Stünczike morog is hozzá, hiába mondom neki, hogy Stünczike, ne káromkodj nyilvánosan, nem állnak jól az ilyen szavak egy fiatal hölgy szájában. Vagy -ból. Viszont a Stünczike nagyon játssza ilyenkor a házsártos asszonykát, nem lehet leállítani. De baj, az még nem történt, leszámítva azt az esetet, mikor beszorult a fejem az Irma szájába. Akkor kicsit mind megijedtünk, Faterék is, akik azt hitték, éppen mégis kitört belőlem a doberman, azért harapom ketté a torkát, pedig nem haraptam, csak nem tudtam kihúzni a fejemet. Stünczike meg előadta a nagyhalált, jellemző. Akkor szétrugdaltak minket, meg máskor is szoktak erélyesen szólni, hogy most már ne már. Ami csak azért igazságtalan, mert amikor ők döntenek úgy, hogy lámpaoltás után még verekedni van kedvük, akkor hiába megy oda a Stünczike, akibe szorult némi anyai ösztön, hogy aggódva szétválassza őket, erélyesen elküldik a picsába. Szegény Stüncz. Nem csoda, hogy tegnap, egy cikk elolvasása után rájött, hogy transzszexuális és megkért mindenkit, hogy mostantól szólítsuk Pistinek.

Hát, a hétvége nagyon jól telt, körülöttünk forgott a világ, Fater elvitt minket ide-oda szaladgálni.
Tegnap aztán nyugi volt, a lakás romjain ücsörögtünk, hála istennek ma jött a Kalapács néni, így mire hazaérünk, rend lesz, csak a bepenészedett szőnyeg lóg majd szomorúan a létrán. Micsoda költői kép, olyan, mintha jelentene valami mást is...! Pedig nem jelent.
Viszont este a Spártában Nevelkedett Nő (Muter) rákényszerített minket, hogy átslattyogjunk a zuhogó geciben a Klubba, mert meg kellett ünnepelni, hogy Fater, Gábor bácsi és Krizsó bácsi sikeresen üzleteltek. Nagyon nekiálltak ünnepelni, mert a Gábor bácsinak reggel hatkor csörög az ébresztő, úgyhogy mondta, hogy gyorsan kell berúgni, nem érünk rá. Sikerült nekik. Szerencsére közben zabáltak is, még nagyobb szerencse, hogy ott volt az Adri néni is, akire teljesen hatottam, mint férfi, úgyhogy eszközölt némi csontokat, plusz csillogott a szerelem a tekintetében, amit mindig jó látni. Egy idő után mindenki bekapcsolódott a mulatásba, mert a Kati néninek még szülinapja is volt, úgyhogy a végén már úgy ittak, hogy a kicsi poharakat beledobálták a nagyobbakba, meg előjött a Görög bácsi történetsorozata a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeiről, szóval jobbnak láttam meghúzni magam, mert én absztinens vagyok egy ideje, ugyebár. Stünczike is megunta a vijjogást egy ponton, miután megette egy tök ismeretlen ember vacsoráját (naná, hogy olyankor isszák le magukat a sárga földig, mikor Stünczike csinál ilyet, őt persze elfelejtik megbüntetni), bele is gömbölyödtünk a kanapéba, hogy akkor jóéjt. Erre persze szedelődzködni kezdtek, hívtak taxit, azzal mentünk haza. A lépcsőházban Fater, akinek addig súlyos gondjai voltak a mozgáskoordinációval, hirtelen felcsillant, hogy nekik muszáj felmenni most a tetőre. Úgyhogy minket annak rendje szerint bezártak a lakásba és fellétráztak a tetőre, ahol még sosem jártak előtte. Jellemző, hogy minket elég hülyének tartanak ahhoz, hogy majd leesünk, de ők magabiztosan másznak fel ilyen állapotban. Mikor elkezdtek a terasz fölül hallózni, akkor én nagyon szerettem volna elkezdeni imádkozni értük, de sajnos egyik Nagymuter sem tanított meg ilyesmire. Úgyhogy nem tudtam mást tenni, csöndben reménykedtem benne, hogy nem maradunk szülői felügyelet nélkül bezárva a Stünczikével, hogy aztán majd barikádokat építve kelljen harcolnunk egymással, hogy ki esz meg kit. Persze aztán lejöttek és bezuhantak az ágyba, de én úgy döntöttem, hogy büntetésből nem mondom el, mi történt a hazaúton, amire egyikük sem emlékszik, csak az tűnt fel nekik, hogy vagy nem fizették ki a taxit, vagy nyolcezret számították fel az utazásért.

Tivadar tévézik

A Stünczike megnyilatkozása után mindenképp szeretnék bejegyzést szentelni egy nagyon különleges barátomnak.
Főleg azért, mert mostanában ilyen szakrális napok vannak, ami nekem pont mindegy, mert a családunknak a ránk eső része ateista, úgyhogy nálunk inkább csőtörés volt reggel. Fater ismételgette a csúnya szavakat, Stünczike lakatlan szigeteset játszott az összehajtogatott szőnyegen, engem meg elküldött mindenhonnan a vízvezeték-szerelő úr, mondván, a csövein Kóli baktériumok vannak. Ha tudná, hajajj...!
No, de nem ez a lényeg, hanem az _______ bácsi. Ő aztán egy egészen speciális lény, ezért is tartom fontosnak prezentálni a blogban. Nem mondhatom, hogy nagyon jóban lennénk, mert többnyire csak távolról merem figyelni, ahogy rajzolgat, mert ő azt tudja. Bejön a Klubba, enni kér, amit aztán nem kap meg, de ő rendületlenül rajzol, rajzol és rajzol. Tud rajzolni ceruzával papírra és tud nyomogatni olyat tárgyakat, amiken nincsenek is gombok, mégis történés lesz ettől. Bámulatos. Van egy olyan szemüvege, amit én is abszolút hordani szeretnék majd, mikor esetleg meggyengül a látásom valami ismeretlen és érthetetlen, civilizációs okból kifolyólag. Vagy hordhatom divatból is, persze. Egyébként az ő esetében van értelme a rajzolásnak; megkérdeztem Mutert, úgy működik, hogy az _______ bácsi megrajzolja a fát, aztán pedig jön a Répanadrágos Fiú, aki kinöveszti neki a fát. Vagy az _______ bácsi megrajzolja az ülőkét, aztán a Répanadrágos pedig elővarázsolja valahonnan. Úgyhogy ők egy ilyen közös attrakció, amit az _______ bácsi irányít. Amikor elővarázsolják az összes fontos ülőkét és fát, akkor ott filmet rendez valaki vagy színdarabot. Ez a lényeg.
Amikor ilyen új dolgokat ismerek meg, ezzel pedig bővül a látóköröm, akkor mindig igyekszem gyorsan hasznosítani a tudást. Például tegnap este sokat néztük Faterék kedvenc kardozós-baszós sorozatát; az a címe, hogy a Trónok Harca, mert van egy tüskés trónus (ami egy kényelmetlen karosszék, ha valaki nem tudná, én már igen) egy nagy, hideg teremben, amire most már tényleg mindenki rá akar ülni. Meg kellett nézni újra két részt, hogy "felfrissítsük" az emlékeket, mert azokat még akkor lehetett látni, mikor a Klub fölött laktunk, ami régen volt. Én pedig akkoriban néha iddogáltam, hogy elmondjam az őszintét, úgyhogy lila gőzöm nem volt semmiről most.
Utána nagyon gyorsan be kellett rongyolni a Klubba, hogy ott csomó másik embert zavarva vagy velük együtt nézzük meg a következő epizódot. Mért pont azt? És aztán akkor már mért nem néztük tovább? Tököm se érti, mindenesetre nagyon hangosan vijjogtak a sárkányok, láttam a Fater arcán, hogy egy elkínzott pillanatig vizionálja a közfelháborodást, de aztán Muter megnyugtatta, hogy a sárkányok mindjárt bekussolnak, ő ért ehhez, aztán úgy is lett. Ezt az egészet különben most azért mondtam végig, mert igyekeztem úgy nézni a filmet, mintha az _______ bácsi gombjain és ceruzáin keresztül varázsolódott volna oda. Meg kell mondanom, nagyon kidolgozottnak tartom, ha megfogalmazhatok ilyen szakértőnek tűnő kritikát. Végig ki volt találva, hogy a lányok szépen legyenek felöltözve, a fiúk meg sebesek legyenek és sárosak. A másik meg az, hogy mindenkinek van valami állata, például farkas vagy oroszlán. És most jól láttam, hogy a farkasosoknak például akkor mindene farkasos, a dísz a falon és a kiskanál is, minden. Volt valaki, akinek a mellvértjén mondjuk egy fejjel lefelé ábrázolt Pókember volt, erre megesküdnék, de hát ez egy fantasy-sorozat, mért ne?
Állatira bejön különben ez a címer-dolog. Talán nekünk is kellene valamit, de milyen állat reprezentálna legjobban? Azt se tudom, hogy mondjuk a Stünczikének és nekem van-e egyáltalán keresztmetszetünk, már ami a habitust, nem pedig a nagy fület illeti. Mert elefánt azért mégse lehet. Vagy igen? Hmm.