2013. április 3., szerda

Hát, a hétvége nagyon jól telt, körülöttünk forgott a világ, Fater elvitt minket ide-oda szaladgálni.
Tegnap aztán nyugi volt, a lakás romjain ücsörögtünk, hála istennek ma jött a Kalapács néni, így mire hazaérünk, rend lesz, csak a bepenészedett szőnyeg lóg majd szomorúan a létrán. Micsoda költői kép, olyan, mintha jelentene valami mást is...! Pedig nem jelent.
Viszont este a Spártában Nevelkedett Nő (Muter) rákényszerített minket, hogy átslattyogjunk a zuhogó geciben a Klubba, mert meg kellett ünnepelni, hogy Fater, Gábor bácsi és Krizsó bácsi sikeresen üzleteltek. Nagyon nekiálltak ünnepelni, mert a Gábor bácsinak reggel hatkor csörög az ébresztő, úgyhogy mondta, hogy gyorsan kell berúgni, nem érünk rá. Sikerült nekik. Szerencsére közben zabáltak is, még nagyobb szerencse, hogy ott volt az Adri néni is, akire teljesen hatottam, mint férfi, úgyhogy eszközölt némi csontokat, plusz csillogott a szerelem a tekintetében, amit mindig jó látni. Egy idő után mindenki bekapcsolódott a mulatásba, mert a Kati néninek még szülinapja is volt, úgyhogy a végén már úgy ittak, hogy a kicsi poharakat beledobálták a nagyobbakba, meg előjött a Görög bácsi történetsorozata a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeiről, szóval jobbnak láttam meghúzni magam, mert én absztinens vagyok egy ideje, ugyebár. Stünczike is megunta a vijjogást egy ponton, miután megette egy tök ismeretlen ember vacsoráját (naná, hogy olyankor isszák le magukat a sárga földig, mikor Stünczike csinál ilyet, őt persze elfelejtik megbüntetni), bele is gömbölyödtünk a kanapéba, hogy akkor jóéjt. Erre persze szedelődzködni kezdtek, hívtak taxit, azzal mentünk haza. A lépcsőházban Fater, akinek addig súlyos gondjai voltak a mozgáskoordinációval, hirtelen felcsillant, hogy nekik muszáj felmenni most a tetőre. Úgyhogy minket annak rendje szerint bezártak a lakásba és fellétráztak a tetőre, ahol még sosem jártak előtte. Jellemző, hogy minket elég hülyének tartanak ahhoz, hogy majd leesünk, de ők magabiztosan másznak fel ilyen állapotban. Mikor elkezdtek a terasz fölül hallózni, akkor én nagyon szerettem volna elkezdeni imádkozni értük, de sajnos egyik Nagymuter sem tanított meg ilyesmire. Úgyhogy nem tudtam mást tenni, csöndben reménykedtem benne, hogy nem maradunk szülői felügyelet nélkül bezárva a Stünczikével, hogy aztán majd barikádokat építve kelljen harcolnunk egymással, hogy ki esz meg kit. Persze aztán lejöttek és bezuhantak az ágyba, de én úgy döntöttem, hogy büntetésből nem mondom el, mi történt a hazaúton, amire egyikük sem emlékszik, csak az tűnt fel nekik, hogy vagy nem fizették ki a taxit, vagy nyolcezret számították fel az utazásért.

2 megjegyzés:

  1. Tivadar, nem lesz folytatás? Nagyon tetszik amiket írsz!

    VálaszTörlés
  2. Ó, egész meghatódtam! Tényleg. Kösz!

    VálaszTörlés